A gyülekezetben mi vagy? | Vissza
|
Ott ültem kisebb fiammal egy beteg rádió mellett.
És a gépnek estére már szólnia kellett.
Forgattam kondenzátorát, blokkját, hangszóróját, csövét,
elmagyarázva a gép hibájának tág terét.
Nem törõdve, hogy összetört lábánál egy cserép virág,
õ nagy komolyan figyelte, hogy jön be az egész világ,
kérdéseit zúdítva rám: ez mi? az mi? az miért kell?
S, hogy a rádiót, fiatal, vagy öreg találta-e fel?
Én egy kérdést sem hagytam szaladni felületesen,
elmondottam neki mindent, mit tudtam becsületesen.
Egy darabig csak tûnõdve állt a hullámok görbéjén,
majd én, ide nem vágó gyorsan változó kérdésén.
Apukám, te tudod-e azt, hogy mi e szó: felekezet?
Vagy inkább azt mondd meg nekem, hogy az a gyülekezet.
Én, hogy õ jobban megértse a készülékre mutattam,
mondván, hogy a gyülekezet ehhez hasonlít legjobban.
Kell, hogy prédikátor legyen, kell, hogy harmonium, tagok,
s, hogy látogassák hûséggel a kicsinyek és nagyok.
Örültem, hogy a beszédem nála nagy nyomokat hagyott.
Apu, tette fel a kérdést, a gyülekezetben mi vagy?
Én lehajtottam a fejemet, s nem tudtam kétszínû lenni,
és fiamnak válaszoltam: a gyülekezetben semmi!
Nagy szemét rám meresztette: a gyülekezetben semi?
Mutasd meg nékem, a gépben, hol kell a semminek lenni!
Tamaska Gyula
Küldte: Pető Albert 2012-01-04
Balatonszemesi Baptista Gyülekezet - Belső (gyülekezeti - egyházi) használatra. |